Otthoni

Mindent megtalálsz amit a háztartásban, lakásban, kertben saját magad különösebb szakképesítés nélkül meg tudsz valósítani

Üdvözlök minden Látogatót!

Sajnálom, hogy nem tudok minden igényt kielégíteni, de jelenleg az foglalkoztat, hogy minél több információt fel tudjak tölteni. 

A külső megjelenésre majd csak utána tudok gondot fordítani. Célom az, hogy számtalan olyan ötletet meg tudjak osztani a látogatóimmal, amiket az évek során összegyűjtöttem. Ezek nem mind a saját tapasztalatomból adódnak, sok oylan van amit én is úgy "szereztem" akár mások elmondásaiból, leírásokból, vagy akár az internetről. Ennek ellenére hasznosaknak találom őket. 

 

Véleményem szerint volt élet a világháló előtt is, bár akkor ezt most nem láthatná senki! Szóval olyan dolgokat szeretnék itt megosztani amik a mai viágban környezetbarátnak számítanak, de az én felfogásom szerint inkább természetesnek hívnám.

Ismeritek? Mi borítja a csirkét? Nylonzacskó. Szóval ezt a szemléletet szeretném megváltoztatni. Sajnos a mai fiatalok közül sokan és még sajnosabb, hogy közülünk is elfelejtettük, hogy mi, micsoda. Nagyon el vagyunk kényelmesedve szép magyar szóval, szóval nem azt mondom, hogy menjünk a patakra mosni, és mindent bográcsban főzzünk, de talán el lehetne gondolkodni néhány dolgon! Ehhez szeretnék ötleteket, tanácsokat adni. Nem mindig a drága a jó és néha nem is olyan sok energia kell ahhoz, hogy védjük a környezetünket és az egészségünket! Csak egy kis odafigyelés kell hozzá. Még azt is megkockáztatom, hogy szórakoztató is lehet annyi elfeledett dolog van, amit ha felidézünk akkor rájövünk, hogy a szüleink, nagyszüleink, a "Mari néni" vagy pont az használta és most ugyanezt megvesszük sok ezer forintért a "?"termékének kínált gyógykivonatnak. Ez csak egy dolog, de ezen kívül még számtalan olyan elfeledett fortély van amit nem ártana felidézni.

Ebben szeretnék közreműködni. Bár most még nagyon rendezetlen lesz az oldal, de idővel bízom benne, hogy sikerül rendet tennem.

Köszönöm a megértést és az érdeklődést!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 32
Össz.: 6 189

Látogatottság növelés
Oldal: Üdvözlök
Otthoni - © 2008 - 2024 - otthoni.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »